Cikk a Nagyháború.blog.hu oldalon

Cikk a Nagyháború.blog.hu oldalon

Scholtz Róbert Gergely régész, történész kutatómunkájának köszönhetően a Nagy Háború elfeledett cigány katonáinak emlékét idéző vándorkiállítás nyílik szeptember 12-én, szerdán délután fél 5-kor a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.). A Hegedűvel és puskával – a Nagy Háború elfeledett cigány katonái (1914-1918) című tárlat megtekinthető szeptember 22-ig a könyvtár nyitvatartási idejében.

Úgy harcolt a cigány, mint egy oroszlán. A fáradalmakat a legjobban bírta, igényei nem voltak, meleget vagy hideget föl sem vette, s ha verekedni kellett, nem volt vakmerőbb legény az egész ezredben. Azt akarta megmutatni, hogy a cigánynak, a mindenünnét kirúgott, mindenkitől lenézett cigánynak is van hazája.” (Budapesti Hírlap, 1914. november 14. - Szerző nélkül.)

A Nagy Háború idején Magyarország területéről 3,4 millió férfit – köztük többezer cigányt is – hívtak be katonának. A 17-55 év közötti regruták mindenütt harcoltak, ahol a Monarchia háborúzott: előbb a balkáni fronton Szerbia és keleten a Cári Oroszország ellen, majd a semlegességüket feladó olaszok és románok ellen, kisebb-nagyobb csapataik a nyugati és a török hadszíntéren is megfordultak. Mi lett ennek a következménye? A bevonult férfiak közül a negyedik év végére 530 ezer meghalt, 833 ezer fogságba esett. A sebesültek, hadirokkantak száma megközelítette a 2 milliót.

A magyar nagyközönség napjainkig nem tudja, hogy 1914-1918 között számos cigány katona – “füstös”, “fáraó-, fekete-honvéd” – küzdött a világháborúban szárazföldön és vízen, sőt, „cigány-szerelem” fedőnévvel 1918 őszén magyar csapatokat szállítottak az olasz frontról a nyugati hadszíntérre. Mivel a Monarchiában a cigányságot társadalmi rétegként és nem önálló nemzetiségként kezelték, ezért áldozatvállalásukról, helytállásukról viszonylag keveset tudunk.

Mind a mai napig erősen hat a cigányokat körülvevő társadalom megítélésére, véleményformálásra a 19. század cigányságképe. A Nagy Háború előestéjére országosan elterjedt a vándorcigány és a letelepedett cigány kettős képe. Míg a kóborokat a társadalom ellenségének tekintették, addig a letelepedett, a társadalmi normákhoz alkalmazkodott cigányokat nem is sorolták a cigányok közé.

Az 1914. évi általános mozgósítás a Monarchia cigány férfiait is hadba szólította. I. Ferenc József önfeláldozó lelkesültséggel telt vitéz hadseregében a cigányok közül kerültek ki az ezredek hangászai – kürtösök, dobosok –, hivatásos és önkéntes frontzenészei. A cigányok többsége a gyalogságnál harcolt, de van adatunk cigány huszárokól és tengerészekről is. A „fekete honvédek” között nem egy ügyes kém, kovács és kosárfonó akadt, továbbá jó hasznukat látták a front mögötti kertgazdaságokban is.

A miskolciak körében talán a legismertebb és legnépszerűbb cigány katona a diósgyőri Oláh György volt. Róla mintázták a 10-es Honvéd című tábori lapban rendszeresen megjelent bakát, Oláh Gyurit, és az ő szemszögéből, sok-sok humorral tudósítottak a „hadi helzetrűl”.

TELJES CIKK ITT!